A 100 éve született Hársing Lászlóra emlékezünk
Az élettan és társtudományainak kiemelkedő alakjai az elmúlt 100 évben
A hazai élettan tudományok korábbi képviselőire méltán büszke az utókor. E sorozat segít felidézni azokat az elődöket, akik tudományos kutatásaikkal, oktató és nevelő munkájukkal lehetővé tették a mai eredmények megszületését. Most emlékezzünk Hársing László élet/kórélettanász professzorra, a Kórélettani Intézet igazgatójára születésének 100. évfordulója alkalmából.

Alig 3 éve, hogy a Physiology International folyóiratban Prof. Dr. Gabriel L. Navarral, a Magyar Élettani Társaság tiszteletbeli tagjával szerkesztőségi emlékező cikket jelentettünk meg az Acta Physiologica-ban 60 évvel azelőtt, azaz 1957-ben megjelent publikációjáról, mely a vesekeringés szabályozásának irodalmában nemzetközileg is kiemelkedő, a tubulo-glomeruláris feedback mechanizmust állatkísérletesen bizonyító alapmű.
A 100 éves évforduló alkalmával e cikken keresztül idézzük fel munkásságát, oktatói, kutatói és közéleti tevékenységét.
A hálás tanítványok nevében kívánom, hogy minél többen olvassák és tanuljanak e példán!
Budapest, 2020. június 17.
Dr. Rosivall László


The Symposium follows a range of internationally acknowledged and highly successful series held in Heidelberg (1986), Boston (1989), Long Beach (2000, 2006), Yalta (2008), St. Petersburg (2011), Honolulu (2012), Budapest (2014), Krakow (2016), and recently in Kyoto (2018).